Több mint egy hét telt el a buli óta. Csak munka, és pakolás. Egyetlen egy üres doboz maradt a szobámba, a többit, már mind kipakoltam. Az íróasztalom felé is kiragasztottam a fényképeimet. a Nagypapám, Kath, és … a szüleim. Nincs olyan kép, amin mindhárman rajta lennénk, vagy ők mindketten. Két képet őriztem meg az évek során. Mindkettőn én vagyok rajta.
Az egyiken anyuval, a másikon apuval. Itt még boldogak voltak, és valamivel többet foglalkoztak velem is. Mikor ezeket a képeket néztem, mindig azon 
gondolkodtam, hogy vajon ha élnének… ha nincsenek rajta 
azon a repülőn, lehettünk volna e valaha boldog család?
Ma reggel valahogy nagyon rosszul ébredtem. A fejem zakatolt, és szörnyű álmom volt. Fogmosás,és zuhanyzás után megnéztem az E-maileimet, és a telefonomat. Nincs is rosszabb annál, mintha csak a telefontársaság küld üzenetet. Azóta a buli óta nem beszéltem Embryvel. Aznap még hazakísért, de azóta semmi. Persze nem is várhattam el tőle, hogy hívogasson, miután úgy beégtem előtte. De késő bánat. Irány a melo. A reggeli kávé után, a boltban alig volt vevő. Mrs. Strange bejött a szomszéd boltból édesgyökeret venni. Na meg a hentes bá, aki általában mentalevelet vitt a feleségének.
Már azon gondolkodtam hogy egy fél órával hamarébb zárok, mikor beesett az ajton egy fiatal srác. Nem lehetett több 20-nál, de nagyon zaklatott volt.
-Elbujhatnék itt egy kicsit?-nézett rám kérdően miközben zihált, és már félig a pult alatt állt.
-Pe---persze..- mondtam, majd beálltam elé. Ám ekkor nagyon furcsa dolog történt velem. Mikor megérintette a lábamat, egy látomást vagy mit láttam.
Láttam amint a barátnőjét csalja… egy lánnyal, egy hosszú barna hajúval, aki a munkatársa. Együtt dolgoznak a „Pizza Pasta” étteremben Port Angelesben. Láttam amint, minden kedden azt hazudja a barátnőjének, hogy leépítés miatt több napon kell bejárnia, és minden ilyen kis lopott napon, a másik lánnyal van. Ám ez a másik lány sem tudja, hogy neki vagy egy élet társa. Mekkora egy szemétláda!
Ebben a percben megjelent az első barátnő az ajtóban. Azonnal feleszméltem, és félreugrottam.
-Itt ez a tetű! Karennel a munkatársnőjével csalja magát!- mondtam ki keményen a szavakat. éreztem magamban a dühöt… de ez nem a saját dühöm volt.. ez az ajtón bejött lány dühe volt… mi történik velem?
-Drágám félreérted!- Mentette a menthetőt a lebukott csábító. – Karen elcsavarta a fejemet…. csak is ő tehet róla, ma akartam elmenni hozzá, es elmondani neki, hogy nem szeretem, mert téged szeretlek! Mert csak téged akarlak.
-Mekkora egy tetű! El ne hidd neki! Karen még csak nem is sejti hogy együtt él valakivel. Azzal szédíti hogy egy évfolyamtársával lakik, az egyetemről!- a szavak szóokádás ként áradtak belőlem. Tudtam hogy ez a tetű hazudik.
-És ezt te mégis honnan tudod?-förmedt rám a pasas.-Biztos Karen küldte, hogy összezavarjon szerelmem!! Hazudik… nekem hiszel vagy neki egyetlenem?
-Menjetek el!
-Tessék?-kérdezték kórusban.
-Kifelé… azt mondtam KIFELÉ!!!!!- mindketten elkezdtek kifele menni. Én pedig sokkot kaptam- Bezártam az ajtót, kitettem a „zárva” táblát, és lecsúszta a földre az ajtó mentén. Ez meg mégis mi volt? Nem értem.. Ez---ez---abszolút nem normális.
-Ezt nem értem-sugtam magam elé.
-Becca! beszélnünk kell. MOST!- Eva állt az ajtónban. a szemeiben azthiszem dühött láttam. A zárás…
-Sajnálom, tudom hogy kicsit hamarabb zártam de..
-Nem Becca, nem a boltrólvan szó. hanem rólad, rólam, és az összes Brown lányról. Valamit tudnod kell rólunk.
-Rólunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése