Forks, valahogy jó hatással volt rám alvás szinten. Alapból nagyon nehezen alszom el, de az itt eltöltött éjszakákat általában átaludtam. Minden reggel kipihent vagyok, üde, és a kávé elfogyasztása után, még frissnek is mondható. Már 9 napja vagyok Forksban, és ebből 8 napon esett az eső. A legtöbb ember nem szereti az esőt, de engem nagyon megnyugtat. Az illata, és a jóleső hüvössége.
Bár majdnem minden nap lemegyek a La Pushra, Jacobbal azóta se találkoztam. Ma éppen az első munkanapomra készülök. Miután kimásztam az ágyból, és túlestem az első reggeli tehendökön, lementem a jól megérdemelt forró feketémért. Eva már hűségesen öntötte a csészémbe a nekem járó koffein adagot.
-Jó reggelt! felkészültél az első munkanapra?- vigyorogta Eva miközben kavargatta a kávémban a cukrot.
-Persze! Nem venne az édesgyökér mellé, még egy kis farkasfüvet is? –Adtam elő eladó parodiámat. Sajna csak nekem volt poénos. Eva inkább elgondolkodott rajta.
-A farkasfű mérgező. Vagyishoz, annyi, hogy megszaporítja a fehérvérsejteket. De elsőre nem is rosz –dobott felém egy mosolyt.
A kávé után felmentem a szobámba felöltözni. Hála az égnek, Eva leszokott arrol hogy reggelit készítsen nekem. Nem szoktam reggelizni. Csak kávé az arcba és mindenre készen állok. L.A.ben egy McDonaldsban dolgoztam…annál minden jobb.
Mikor beléptem a szobámba, úttorlaszba ütköztem. A dolgaimat amiket Kath gondosan utánnam küldött, még nem volt energiám kicsomagolni. A dolgok között volt egy levél is, amit ő írt. nem állt sok benne, csak hogy vigyázzak, meg szeret, na és persze puszi.
Furcsa volt Kathre távoli rokon ként tekinteni. Bár vérszerint nem voltunk rokonok, nagyon közel álltunk egymáshoz.
Kibányásztam az egyik doboz aljáról egy farmert, és egy pólot a szekrényemből (a póló csak azért volt a szekrényben, mert Eva a mosott ruhát behajtogatta.) a szokásos fekete convers cipő, és már indulhattunk is.
A bolt egész tágasnak mondható volt. sok átlátszó kütyüben füvek voltak. Én éppen az eladó pulton ülve olvasgattam egy gyógynövényes könyvet amit Kathtöl kaptam. Abban benne volt minden a boltban található növény. Miközben épp a fokhagyma vágyfokozó hatásáról olvastam, betoppant a boltba egy régi ismerős. Ám nem volt egyedül.
-Szia Becca!
-Jake?-adtam az áll „jajj, ugye jól emlékszem a nevedre mosolyomat” nem akartam megbántani, de azt sem akartam hogy azt higgye akarok tőle valamit. Szimpi volt, de nem „úgy” volt szimpi…bár magányos estéim egyikén, lehet nem rugdosnám ki az ágyamból…
-örülök hogy dolgozol! Mármint tudtam hogy dolgozol…Eva mondta- istenem… az a mosoly.. azok a fehér fogat… Gondolkozott mér ez a srác azon hogy elmenjen fogkrém reklám arcnak?!
-remek.. Eva mindent tud- mosolyogtam…ajjaj…
-Melo után van kedved beülni a dohányba?
-nm dohányzom.
-nem ugy- nevetett hangosan… valami rosszat mondtam? :/ - ez egy kávézó… ott leszek néhány haverral, ugorj be, bemutatlak!- mosolygott, majd kezet nyújtott.
-rendben-fogtam meg a kezét, és megráztam. Szörnyen meleg volt a keze.
-Akkor 5kor, a Dohányban, öngyujto nélkül- kacsintott rám.
-rendben szia- ez most egy vicc volt.. jesszusom.. ezek a kisvárosi poénok…
-Szia! Intett még egyet, majd távozom.
Melo után bezártam a boltot, és felhívtam Evat. Megmondtam neki hogy programom van, ne várjon haza. Szó nélkül beleegyezett, csak azt kérte, hogy riasszam be a boltot. Imádom a nagynénémet! Kath melett most egy fél órás nyöszörgés jönne. Sporoltam fél órát.
Mikor beértem a Dohány utcába, már nem örültem annyira, Eva nagy engedékenységét. Aggodtam, hogy bemutatnak valami „haveroknak”… a Francba…. De legalább ,már értettem a nevet. a kis Pub neve nem dohány volt, hanem csak „pub” így gondolom az utcanév maradt meg mindenkinek. Bár nem hinném hogy tul sok Pub lenne errefelé. Mikor beléptem a kis faajton, egyből megláttam Jacobot, és még vagy 5-6 embert. ajjaj. Gondoltam még kiszökhetek, de megláttam a fehér fogakat. Elvesztem…meglátott.
-Becca! Itt vagyunk…- ja…mintha nem lenne feltünő 6 indián….
-Hello…-intettem körbe, erre Jacob felpattant, majd a válamra tette a kezét, és beszélni kezdett.
-Na skacok, Ő a híres Becca… Friss hús, egyenest Los Angelesből… Szóval róla halottatok már olyan sokat!- vigyorgott körbe, mire mindenki mosolyogni , vagy röhögni kezdett.. remek….- na mutatom neked balról jobbra. Ő itt Quill, Paul, Jared, Leah, az öccse Seth, és ő itt a barátnőm, Nessie. -mutatott a vörös lányra az asztal szélén. Most hogy megnéztem Nessie, nem volt indián mint a többiek. De megnyugtatott hogy Jake jár valakivel. Már oldotabban éreztem magam. Mikor Jake a neveket mondta mindenki bolintott, így letudtam a bemutatkozást, és leültem Nessie mellé.
Sokat beszélgettünk. Megtudtam hogy Paul kissé ingerlékeny, hogy Quillel vigyáznom kell, mert mindenkinek udvarol, és hogy Jarednek van egy barátnöje, Kim, aki csodálatos, és akiért odavan.
Nessie és Jake, már 2 éve járnak együtt..ÉS istenem ahogy egy,ásra néznek.. tömény szerelem…szinte kinos volt a jelenlétemmel zavarni a románcot. Hirtelen felkaptam a fejem, mert halottam hogy egy motor áll meg a pub előtt. Méghozzá az a motor aki multkor, nem volt hajlandó köszönni. Bunko tapló… A pubba belépve egy srác lépett be. Ő is indián és az ő jobb karján is ott volt ez az egyentetko ami mindenkin. Remélem ha velük akarok haverkodni, nekem nem kell majd ilyenJ elég egy tetoválás…
-Szia Embry! –rikkantotta Quill, majd felém mutatott bal mutató ujjával- Ismered már Beccát?- kérdezte vigyorogva. Nem értettem, miért, de mindenki mosolyogni kezdett. Hol a poén? én is nevetni akarok!
- Nem még nem. –hirtelen rámkapta a teintetét. Olyan erőteljesen nézett a szemembe, hogy már majdnem roszul esett. Pillantása tolakodó volt, de egyben nagyon lágy is. Ébenfekete szemeiben viszontláttam magam.- Embry vagyok.- nyujtott kezet.
De a kis ördög nem alszik, és a szókimondó Becca se.
-Szia! Becca vagyok. Akinek a parton elfelejtettél bemutatkozni.- nyujtottam a kezem, de mire rámarkolt volna, elhuztam, mire mindenki „Huuuu”-zni kezdett.
-1:1- mosolygott, majd leült egy üres székre. Az est további részén, nem figyeltem tulzottan Embryre. Dühitett a multkori viselkedésre. Mégis néha néha, ha lopva felé néztem, láttam hogy fürkészi az arcom. 23:08 volt a bárpult feletti órán.
-Ideje mennem.- mondtam, majd felpattantam az asztaltol. Mindenki felállt, majd puszit adtak. mindenki 2-2. Természetesen Quill 3mat. Megmosolyogtam, de egy szavát se vettem komolyan. Utoljára Embry maradt. Mivel még mindig nem volt tul szimpatikus, neki csak kezet nyujtottam. kezetráztunk, majd elindultam az ajó felé.
-Figy! lesz nállam egy kis buli jövőhéten. Gyere el- mosolygott rám Jared..
-Ott leszek! –Kacsintottam, majd beültem az autoba. Kivettem a zsebemből az összegyürödött papírzsepit, amire mindenki ráírta a telefonszámát. Végre vannak barátaim. Első pont letudva. gondoltam magamba. (Mikor megmondtam Kathnek hogy Forksba megyek, nem vele Europába, íratott velem egy listát.
1. szerezz barátokat.
2. szerezz munkát.
3. szerezz álmokat.
4. valósíts meg az álmaidat.
5. légy szerelmes)
Tessék Kath. Az első kettő, kipipálva.
/ Oh Kath…
Bár akkor ott memorizáltam volna minden mozdulatát. Bár őt figyeltem volna azon a borongos augusztusi estén… csak őt, senki mást. Ha akkor ott a kocsiban ülve tudtam volna, hogy az az egy személy, aki akkor még számomra csak egy név volt, kitöltöti majd az űrt a szívemben, a lelkemben, és a közös listánk utolsó három pontját egyszemélyben ő képviseli majd. Ha akkor ott tudtam volna. Vajpn változott volna valami?
Oh…Kath… Úgy hiányzik… a csontjaimban érzem a hiányát.../
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése